Aki követi őket a közösségi oldalakon, azoknak feltűnt, hogy mindketten nagyon sokat posztolnak egy-egy gyermekről, akik pedig nem mások, mint a keresztgyermekeik. Tehát ez az ami összeköti őket,  nagybácsi és nagynéni lettek.

Szekeres Nóra: Azért ez egy felelősségteljes szerep, nem?

Katus Attila: Én azt gondolom, hogy pont nem! Mi csak a legszebb részeket kapjuk. A mosolygós gyermeket igen, de a problémákat nem. Csak a szeretetet kapjuk. Persze ez nem jelenti azt, hogy mi nem szeretnénk gyermeket, egyetértünk Szilvivel, hogy lesz nekünk nem is egy! Tényleg gyönyörű dolog nagybácsinak és nagynéninek lenni. Pláne, hogyha ennyire nagyszerű gyerekek vannak a közelben akik egészségesek, életvidámak, sportosak. Én nagyon szeretek ebben a szerepben lenni.

SzN: Sylvi, neked milyen változást hozott ez az életedbe?

BSz: Amikor Magyarországon tartózkodom, akkor mi nagyon sokat programozunk együtt. Már első pillanattól kezdve, mikor még csak pár hetes volt a pocakban, én mindig úgy köszöntem el a testvérem feleségétől, hogy megpusziltam a pocakját. Ez a kapcsolat az óta is tart, olyannyira, hogy egyik este megkérdezték tőle, hogy ki a legjobb barátnője és azt mondta, hogy a Sziszi, és ez vagyok én.

SzN: Engedékenyebb vagy valamiben, mint a szülők?

Bódy Sylvi: Nem vagyok az egyébként. Azt gondolom, hogy következetesen van a Panni nevelve, tehát azért betartanak bizonyos dolgokat a szülők, amiket mi is elfogadunk és tiszteletben tartunk. De nagyon szeretünk extrémkedni, megyünk már lovagolni, úszni szoktunk együtt, rendszeresen babaúszásra járunk.

SzN: Attila, Te mennyit tudsz részt venni Mila életében?

KA: Vannak olyan időszakok mikor többet tudunk együtt lenni. Vannak olyan utazások ahol jelen van az egész család, több generáció. Időszakonként elmegyünk együtt külföldre adott esetben, de nyáron sokat vagyunk a balatoni nyaralóban is, ahol az egész család találkozik. Itt vannak ilyen hosszabb együttlétek. Évközben rövid együttlétek vannak. Elmegyek Pécsre, ott vagyok egy fél napot, meglátogatom őket. Most is mikor találkoztunk, Miláék Pécsről jöttek és mondta, hogy „Attila nagyon szeretlek”, átölelt. Mikor meglát mindig nagyon örül.

Nálunk a családban a kislány az kuriózum, ezért ez a kislány ebből a szempontból is különleges, hogy egy kislány gondolkodásmódját hozza. Vannak unokaöccseim is, de az unokahúgom korán érett már. Hamar gondolkozott ilyen jól. Tegnapelőtt az autóban ült hátul, és mondta „most undok vagyok” , tehát ő tudja magáról. Nagyon értelmes, nyitott kislány, nagyon szeretem! És nagyon szép is, egy férfinál nem probléma, ha nem lesz olyan szép, de egy lánynál nem baj, ha azért csinos.

SzN: Ez kiváltott belőletek olyan, hogy jobban szeretnétek gyereket?

KA: Mindenképpen azt az oldalt erősíti, hogy jó lenne nekem is. Nem arról van szó, hogy félek a felelősségtől. Az eddigi életemet uralom, irányítom, megszoktam, szeretem nagyon.  Viszi ont ez egy olyan kihívás, amivel eddig nem találkoztam csak érintőlegesen és nagyon szépnek találom. És mikor a szülőket megkérdezzük, mindig azt mondják, hogy a legjobb dolog az életben.

SzN: Sylvi, öcséd is így nyilatkozik?

BSz: Abszolút, és nagyon jó édesapa. Teljes körűen ellátja a gyerekeit, foglalkozik velük, dolgozik értük, tehát nagyon tökéletes. Ha nekem egyszer valaha lesz, akkor ilyen apukát szeretnék, mint az öcsém. Pelenkázza, fürdeti, bölcsödébe viszi és megnyugtatja őket. Ez nagyon példaértékű. Nagyon meghatódom minden alkalommal.

SzN: Ha már meghatódottság, a leginkább ami megváltoztatja az ember hangulatát azok az ünnepek. Ti ezt nem éreztétek?

BSz: Igazából úgy vagyunk együtt, hogy játszunk, beszélgetünk, társasozunk. A karácsony az mindig itthon, velük.

Szn: Attila, Te is bekapcsolódsz a karácsonyba?

KA: Mindenképpen. Azért is szeretem a karácsonyt, mert akkor úgy el tudok szakadni a szakmámtól, hogy teljesen a családnak tudom átadni magam. Lemegyek Pécsre, szüleimmel és testvéremékkel együtt vagyok. Annyi, hogy a karácsony már nem rólunk szól, hanem a gyerekekről. A télnek egyik pozitívuma ez a karácsonyi időszak.