Egy kisfiú története, akit édesanyja a várandóssága hatodik hónapjában hozott világra

Minden anya rémálma az, amit Bihari Brigittának át kellett élnie, első fia születésekor. Gordon 26 hétre született. Életének kezdete szörnyű viszontagságokkal telt. Életben maradási esélyeit az úgynevezett P.I.C.-ben töltött időszak javította.

Gordon, életének első 139 napját kórházban töltötte. A hosszú kórházi tartózkodás után a szülőknek hatalmas kihívással kellett szembenézniük azért, hogy gyermekükből igazi örökmozgó lehessen.

B.B: Folyamatosan fejlesztésre kellett hordani. 4 és fél hónapos korában került haza, és 5 hónapos korától Dévény terápiára hordtuk, hetente 2x. Teljesen le voltak tapadva a karjai, a nyakát nem tudta, csak egyik irányba fordítani, nem tudott cumizni sem, mert a szopó reflex sem alakult ki nála.

Brigittáéknak nehézséget jelentett az, hogy nem volt elég információ a birtokukban, mit is tehetnének valójában a gyermekükért. Ezért ma a KORE, azaz a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület önkénteseként azon fáradozik, hogy minden érintett el legyen látva információkkal.

Dr. Kiss Eleonóra, a Péterfy Sándor utcai kórház neonatológusától megtudhatják, hogy milyen módon tudják a koraszülötteket fogadni osztályukon.

K.E.: A 37. hét előtt született babákat nevezzük koraszülötteknek. Súly szerint meg szoktunk különböztetni 1000 gramm alatti, és 800 gramm alatti gyerekeket. Ez az osztály egy kettesszintű neonatológiai centrum, ahova a 32. hét betöltése után és 1000 gramm fölött kerülhetnek az újszülöttek.

 Megdöbbentő adat, hogy miközben a Skandináv jóléti államokban a koraszülések aránya 2-3 %, addig Magyarországon 9%, és ez már több, mint 10 éve nem csökken.

Szakértőnk Dr. Kiss Eleonóra, a Péterfy Sándor utcai kórház neonatológusa