Egy friss felmérés szerint minden harmadik gyerek étlen-szomjan indul el az intézménybe, ahova jár, majd további 9-10 órát tölt ott anélkül, hogy tudnánk, mennyi folyadékot vett magához. Pedig a gyerekeknek valamivel több folyadékra van szüksége, mint a felnőtteknek, ráadásul gyorsabban száradnak ki.

Sok szülő megijed attól, hogyha reggel bemenne a gyereke szobájába, akkor megcsapja egy acetonos szag. Ez egyébként egy természetes dolog, hisz egy gyermek legjobb esetben 9-10 órát eltölt alvással és ekkor bizony nem vesz magához se folyadékot, se táplálékot és bizony ez a szag ennek a több órás folyamatnak a végterméke. Akkor van igazán baj, hogy ha ezt a gyereket úgy bocsájtjuk el otthonról, hogy nem eszik nem iszik, nincs feltöltve a szervezet és egy évező, szomjazó állapotban kezd neki a napnak.

A kiszáradás tünetei ezek mellett a koncentrációzavar, súlyos esetben ájulás, tartós szomjazás mellett pedig vesekő is kialakulhat. A tünetek általában az első óvodai, iskola szünet előtt jelentkeznek leggyakrabban. A felismerésben a pedagógusoknak komoly szerepe lehet.

Az ideális szomjoltó a víz, nem a cukros üdítő, de az őszi-téli hidegekben a meleg tea vagy egy bögre kakaó is megengedett – mondja a doktornő.

Szakértőnk

A gyerekek ivási szokásairól szakértőnk Dr. Kiss Ágnes Csecsemő és gyermekgyógyász válaszolt.

Az ideális reggel úgy indulnak, hogy legalább egy 3 deci folyadékot adunk a gyereknek.

Legjobb lenne valamilyen 100%-os gyümölcslé, ami így nem csak kalória lenne, hanem lenne benne vitamin is, amire ugyan úgy szüksége van egy gyereknek. Az iskolai teljesítményére nagyon kihat a megfelelő folyadékmennyiség. Hisz ha már eleve úgy kezdi a napot, hogy fáradtabb, akkor a tartalék energiáiból kell hoznia az aznapi feladatokhoz való teljesítményt. A folyadék a vízzel ürül ki, tehát ha naponta négyszer-ötször ürít egy gyermek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy eleget iszik.

A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt napi másfél-két liter folyadék elegendő. Aki délelőtt elmulasztotta, bepótolhatja később.

Babavilág Video

Jaksity Kata fia, Beni sokat iszik vizet, ami szerencsére nem baj: a közhiedelemmel ellentétben bebizonyosodott, hogy a túl sok folyadék sem mossa ki belőlünk az ásványi anyagokat.

Az acetonos szájszag egyből a cukorbetegség jele lenne? Dr. Kiss Ágnes erre a kérdésre adott válaszát megnézheted a Babavilág videójából!